Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Így vagyunk mi az ideológiai „átformálás” képzőhelye.
„Színész hallgatóinkat nem statisztának használják az osztályfőnökök, hanem nagy szerepet kapnak, sőt sokszor már hallgató korukban főszerepet is, mint például a Cseke Péter osztályába járó Trill Beatrix, aki a Liliomfiban Mariska szerepét játszotta (az említett színésznő kiállt az SZFE mellett) a Mohácsi-testvérek rendezésében, vagy Szabó Dorottya, aki a Chicagoban Roxie Hart és Velma Kelly szerepében bizonyíthatott a kecskeméti Katona József Színházban. A sor nagyon hosszan folytatható, levelünkhöz csatoltuk, hogy milyen szerepeket kaptak például a Cseke-osztály hallgatói az elmúlt tanévben, abból megítélheti, statisztáknak használják-e az osztályfőnökök diákjaikat az általuk vezetett színházakban.
A legfontosabb azonban, hogy hallgatóink szinte kivétel nélkül színészként tudnak elhelyezkedni azután, hogy kézhez kapták diplomájukat. Egyetlen példa: a Nemzeti Színházhoz most szerződött Kovács S. József frissen végzett diákunk, akit tavaly a hvg.hu a »legmenőbb fiatal színészek között« mutatott be, s aki a Szürke farkasok című filmben játszott főszerepéért elnyerte a Magyar Filmdíjat. A színészképzésre jelentkezettek száma folyamatosan nő, (2017: 331 fő, 2018: 365 fő , 2019: 429 fő, 2020: 440 fő) a felvettek száma 12-15, ami visszaigazolja törekvéseinket. Ezt jelenti a kaposvári színészképzés színvonala mai állapotában. Karunk képzésein oktatási szabadság van.
Eperjes Károly osztályában például Babarczy László, a kaposvári színészképzés legendás alapítója is tartott mesterkurzust, (Gombrowitz Esküvőjét rendezte) az őket követő osztálynak Cserhalmi György volt az osztályfőnöke, egy teljesen más, de egyként zseniális színészi látásmóddal, és a sokszínű képzést gazdagítja többek között az is, hogy együttműködésben az Országos Rabbiképző- és Zsidó Egyetemmel az országban elsőként hirdettünk kurzust a magyar zsidóság kulturális örökségéről, ahol az Oscar-díjas Röhrig GézátólRadnóti Zoltánon át Karsai Lászlóig adnak elő a hazai zsidóság történetének és kultúrájának avatott ismerői… Ezt jelenti a kultúrharc Kaposváron. Így vagyunk mi az ideológiai »átformálás« képzőhelye.”